#Kádár János

Kádár és a kodein-korszak: így drogoztak apáink
 

Kádár és a kodein-korszak: így drogoztak apáink

„Ment ez a kodein-korszak. Egyre nehezebb volt. (…) Milyen rohadt nehéz volt előbb-utóbb már hozzájutni. Gyógyszertárból ki, gyógyszertárba be, folyamatosan a vergődések” – a nyolcvanas évek kábítószerezéséről, amikor a kodein-tartalmú gyógyszereket nagy mennyiségben szedték, egy felépülő függő beszélt Tóth Eszter Zsófiának, a Magyar Országos Levéltár (MOL) munkatársának. A felvételt a történész a MOL konferenciáján mutatta be, ahol a levéltár idén indult Oral History-gyűjteményének kiépítéséről beszélt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Vissza a Kossuth-díjat: Orbánék Kertészt is kilőhetik
 

Vissza a Kossuth-díjat: Orbánék Kertészt is kilőhetik

Már elkészült az a törvénytervezet, amely alapján a kormány áttekintené, hogy az elmúlt évtizedek kitüntetettjei közül „kik váltak érdemtelenné” az állami díjak, így a Kossuth-díj viselésére. Orbán Viktor a múlt héten azt mondta a parlamentben, hogy nem a „rasszista szamárságokat” beszélő Kertész Ákos ügye a legfontosabb, a kommunista diktatúra kitüntetéseit is felül kell vizsgálni. Nem lesz könnyű dolga a kormánynak: 1948 és 1953 között több mint kétezer Kossuth-díjat osztottak ki írók és költők mellett politikusoknak és sztahanovista munkásoknak, bányászoknak.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Kádár János tyúkjai és a párttitkárnak bevallott szerető
 

Kádár János tyúkjai és a párttitkárnak bevallott szerető

Miért mellékelte szeretője Balatonszabadiból írt levelét egy kétségbeesett nő, és miért fordult szintén a párttitkárhoz levélben a megvert, megalázott feleség? A Kádár-kor megrázó hétköznapjait és a kádári elit viselkedését kutatják újabban a történészek és a levéltárosok.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Komámuram-komámasszony: Kádár és Rajkné furcsa találkozása
 

Komámuram-komámasszony: Kádár és Rajkné furcsa találkozása

„Itt még egy Rajk-per nem lesz!” – mondta állítólag Kádár János Rajk László özvegyének, Rajk Júliának 1974-ben. Azon a találkozón hangzott el ez a jelképerejű mondat, amelyet gróf Andrássy Katinka szervezett meg kettejük között. Számos közéleti-politikai tisztsége mellett Kádár amúgy ifj. Rajk László keresztapja volt.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Rákosi leváltása: már ’56 nyarán feltűnik a kádári elit
 

Rákosi leváltása: már ’56 nyarán feltűnik a kádári elit

A kommunista sajtóban általában a sorok között kellett olvasni, és az elejtett megjegyzésekből lehetett a valós folyamatokra következtetni. Nem volt ez másképp Rákosi Mátyás leváltásakor sem, igaz, kissé nevetséges formában. Ugyanis ebben az esetben a sorok között „elrejtett” információ nyomtatott nagybetűkkel kiemelve szerepelt a szövegben: párthatározat „RÁKOSI MÁTYÁS ELVTÁRS FELMENTÉSÉRŐL”.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Megtalálták a
 

Megtalálták a "Kádár-filmarchívumot"

Filmtörténeti jelentőségű felfedezést tettek a Mokép archívumát rendszerező szakemberek: rábukkantak arra a csaknem ezer kópiából álló filmantológiára, amely az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és Kádár János pártfőtitkárnak állt személyes rendelkezésére.

MTI MTI


Negyven éve hozták haza a kegyetlen diktátort – egy urnában
 

Negyven éve hozták haza a kegyetlen diktátort – egy urnában

Miután szívrohamot kapott, majd veseműtétet hajtottak végre rajta, Gorkij 3. számú kórházában, élete 79. évében, 1971. februárban hunyt el népünk nagy vezére, Rákosi Mátyás. Titokban szállították haza hamvait, s titokban temették el, február 16-án. Áldott rossz ember volt, neve örökre bevésődik a magyar történelem szégyentáblájára.

Kurcz Béla Kurcz Béla


Idén lesz 50 éves – mi történt a születésekor?
 

Idén lesz 50 éves – mi történt a születésekor?

Ötven évvel ezelőtt, 1961-ben született hat ismert személyiség. Mementó-sorozatunk e rendhagyó részében megnéztük, mi történt többek között Gyurcsány Ferenc, Lagzi Lajcsi, a néhai Diana hercegné és Barack Obama születésekor a világban, illetve Magyarországon a korabeli sajtó szerint. Mindennek kapcsán egy világhírű író és egy fontos magyar politikus halálát is felidézzük.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Terrormenedzselés a pesti Fehér Házból
 

Terrormenedzselés a pesti Fehér Házból

A történeti köztudat alig tartja számon a Jászai Mari téren álló Képviselői Irodaház előtörténetét. Pedig az ingatlan a kommunista diktatúra több jelentős intézményét is magában foglalta. A Duna-parti épületbe hatvan évvel ezelőtt költözött be a Péter Gábor vezette Államvédelmi Hatóság. Itt a 9 milliós ország több mint 1 millió polgáráról vezettek kartotékokat.

Tabajdi Gábor Tabajdi Gábor

Németh Miklós: Kádár körül ott ültek a Raszputyinok
 

Németh Miklós: Kádár körül ott ültek a Raszputyinok

Úton a rendszerváltás felé címmel rendezett estet Balatonfüreden hétfőn a Hamvas Béla Asztaltársaság; a fórumnak Németh Miklós volt miniszterelnök és Pozsgay Imre egykori államminiszter volt a vendége. A beszélgetőpartner szerepét Szőcs Géza költő, kulturális államtitkár, a társaság tiszteletbeli elnöke töltötte be.

MTI MTI

Mementó 1956: Kádár és november 4. más nyertesei
 

Mementó 1956: Kádár és november 4. más nyertesei

A forradalom leverésekor, 1956. november 4-én a szovjet csapatok bevonultak Budapestre, a Nagy Imre-kormány a jugoszláv követségre menekült, és megalakult a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány, Kádár János vezetésével. Az új kormány vezetőit orosz tankokkal hozták Pestre november hetedikén, és a közellátási kormánybizottság vezetését ekkor Nyers Rezsőre bízták. A közellátás megszervezése abban a pillanatban a legfontosabb feladat volt - a Népszabadság szerint.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Németh Miklós elmondta, miért félt 1989-ben
 

Németh Miklós elmondta, miért félt 1989-ben

A 80-as évek magyarországi gazdaságpolitikája, a reformok előkészítése és megvalósítása volt a témája annak a pódiumbeszélgetésnek, amelyet Németh Miklós egykori miniszterelnök folytatott Georg Paul Hefty német újságíróval hétfőn este a berlini magyar nagykövetségen.

MTI MTI

Kádár csontjai és az utólagos brümmögők
 

Kádár csontjai és az utólagos brümmögők

Néhány nappal ezelőtt meggyanúsították Biszku Bélát, az ’56 utáni megtorlás és a restauráció egyik kulcsfiguráját. Nem azért, amit tett, hanem azért, amit mondott. Az ebben rejlő abszurditást más is észrevételezte már, megtoldva azzal, hogy húsz évvel ezelőtt kellett volna neki látni a törvényes elszámoltatásnak.


Biszku azt mondja, nem is akart belügyminiszter lenni
 

Biszku azt mondja, nem is akart belügyminiszter lenni

Az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak, nemzeti tragédiának tartja Biszku Béla korábbi belügyminiszter. A Duna Televízió Közbeszéd című műsorában az egykori kommunista politikus azt mondta: a megtorlás idején a halálos ítéleteket nem ő hozta, a büntetőeljárásokba nem avatkozott bele, azok szerinte nem koncepciós eljárások voltak. Biszku állításai nem újak, és a hvg.hu korábban már igyekezett dokumentumokkal igazolni, hogy Biszku kulcsszerepet játszott a kádári megtorlások idején.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Igazat mond-e a filmben Biszku Béla?
 

Igazat mond-e a filmben Biszku Béla?

Az elhíresült Biszku-filmben, a Bűn és büntetlenségben a volt belügyminiszter kifejti, hogy az erősebb kutya él nemi életet – nem pontosan ezekkel a szavakkal. Ezzel részben a szovjetekre hárította a felelősséget, másrészt pedig folyamatosan tagadta, hogy ő valaha is beleszólt volna bírósági ítéletekbe a kádári megtorlás idején, az 1956-os forradalom – Biszku számára: ellenforradalom - leverése után.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Túl korán temették a Rákosi-rendszert
 

Túl korán temették a Rákosi-rendszert

1956. október 6-án újratemették az 1949-ben koncepciós perben halálraítélt Rajk Lászlót. A keménykezű és kíméletlen kommunista ex-belügyminiszter felravatalozása nem az ő személye miatt volt érdekes, hanem mert egy egész szisztéma, a Rákosi-rendszer temetését jelentette. Igaz, a tömeg és a szónokok túl korán búcsúztatták a Kerepesi úton a rendszert, és hiába ígérgette Apró Antal, hogy többet ilyesmi nem lesz Magyarországon, mert 1958-ban Nagy Imrét még felháborítóbb eljárás után végezték ki.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós

Aki meghámozott egy idegsejtet és aki leleplezte Kádár álszent elitjét
 

Aki meghámozott egy idegsejtet és aki leleplezte Kádár álszent elitjét

Hosszú évek óta létezik a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, amely doktori vagy kandidátusi címet szerzett hazai tudósoknak nyújt némi anyagi támogatást. A posztdoktori támogatások ügye azonban máig rendezetlen, a kutatók egy része így csak nehezen tudja áthidalni a doktori és a fix tudományos állás megszerzése közti időszakot. A Magyar Tudományos Akadémián a napokban három olyan Bolyai-ösztöndíjas mutatkozott be, akiknek a meglévő, szerény támogatásból sikerült látványos eredményeket felmutatniuk. Bár egymástól rendkívül távoli területeken dolgoznak, kutatásaik közös jellemzője, hogy járatlan úton járnak, tudományosan fel nem derített kérdéseket vizsgálnak.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós